Átviteli kapacitás
A száloptikai kábel drámaian több adatot szállít, mint egy hasonló méretű rézvezető.
A FOTAS egy optikai szálon alapuló elosztott akusztikus érzékelő. A rendszer megértése csak az alapjául szolgáló technológiák megértésével lehetséges.
Fedezze fel a technológiai útmutatótelosztott akusztikus érzékelést (DAS) A technológia száloptikai kábeleket használ érzékelőként az akusztikus jelek érzékelésére. A Fotas ezt a technológiát lézerekkel, száloptikai mérnöki tudományokkal és mesterséges intelligenciával ötvözi.
A mesterséges intelligencia segít elemezni és értelmezni a DAS által gyűjtött nagy mennyiségű adatot. Ezáltal a rendszer hatékony olyan területeken, mint a biztonság és az infrastruktúra-felügyelet.
Az alábbi szakaszok elmagyarázzák, hogyan működik a technológia, magától az optikai száltól kezdve, és folytatva a lézereken, az elosztott akusztikus érzékelésen és az optikai időtartományú reflektometrián keresztül.
A száloptika az optika egyik részterülete. Míg az optika általában a fény területe, a száloptika csak az üvegszálakon belüli optikai jelenségekkel foglalkozik. A "szál" szálat jelent, tehát a száloptika az üvegszálakra utal, amelyek átengedik a fényt.
A mai telekommunikációs infrastruktúra nagy része optikai kábeleken alapul. Ezek a réz elektromos kábelek leszármazottai – de ha már léteztek elektromos kábelek, miért használnak helyettük optikai kábeleket?
A korábbi szabványos telekommunikációs kábelek rézből vagy más vezetőképes fémekből készültek. Ezek a kábelek az elektronokat az egyik végétől a másikig szállítják, és más eszközök segítségével ez az áram értékes adatokat szállít. Korábban telefonvonalakat, majd internetvonalakat építettek ki ebből a típusú kábelből.
Ahogy az átvitt adatmennyiség nőtt, az áramalapú kábelek száma kezdett csökkenni. 1990-ben nagyjából 2,6 millió internetfelhasználó volt; 2016-ra ez a szám elérte a 3,406 milliárdot. A hagyományos elektromos kábelek nem tudták kezelni ezt az igényt, és helyüket a száloptika vette át.
A száloptikai kábelek sokkal több adatot képesek továbbítani, mint a rézkábelek – a különbség körülbelül 10-1000-szeres nagyságrendű. A kapacitás előnyt jelent a száloptikának, de az előnyök itt nem állnak meg.
A száloptikai kábel drámaian több adatot szállít, mint egy hasonló méretű rézvezető.
Az optikai átvitel sokkal nagyobb távolságokon is megőrzi a jel minőségét, mielőtt erősítésre lenne szükség.
Az adatokat az üvegmagban haladó fotonok szállítják, nem pedig egy fémvezetőben lévő elektronok.
A könnyű és tartós kábeleket nem érintik az elektromágneses interferencia a kültéri útvonalakon.
A száloptikai kábel fő alkotóeleme maga az optikai szál. Az optikai szálak üvegből vagy hasonló anyagból készülnek, és céljuk a fény továbbítása – ezért az anyagnak átlátszónak kell lennie. A kábelben haladó fényt lézereszközök állítják elő.
Az átlátszóságon túl az anyagnak tartósnak, rugalmasnak, olcsónak és könnyen előállíthatónak kell lennie. Az üveg meglepően rugalmas, 9 mikrométer átmérőjű, és az emberiségnek több ezer éves ipari és kézműves tapasztalata van ezzel kapcsolatban. Egy üvegdarabot magasból húznak, és addig dolgozzák fel, amíg egyre vékonyabb és vékonyabb nem lesz, amíg a mag el nem éri a nagyjából 9 mikrométert.
Egy optikai kábel nem csak üvegmagból áll. A védelem nélküli magon áthaladó fény véletlenszerű irányokba szóródna, ezért hullámvezetőre és védőrétegekre van szükség ahhoz, hogy minimális veszteséggel elérje a célhelyet.
A fény a magban halad, és menet közben visszaverődik a szál faláról. Az optikai kábeleket úgy tervezték, hogy a fénysugarak ne terjedhessenek kifelé – mindazonáltal néhányuk mégis kiszökik. Ezt a jelenséget optikai veszteségnek nevezik.
A fizikai törvény, amely a fény visszaverődését és a kábel belsejében maradását eredményezi, a Snell-törvény. Amikor a fény a pattogás során veszteség nélkül a kábel belsejében marad, a jelenséget teljes belső visszaverődésnek nevezik.
A lézer szó a Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation (Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation, azaz fényerősítés stimulált sugárzáskibocsátással) rövidítése. A DAS-rendszerek és sok más rendszer a lézertechnológiára támaszkodik. A FOTAS rendszer lézerfényt használ behatolásadatok kinyerésére: a lézerfény áthalad a száloptikai kábelen, és szétszóródik benne, a szétszórt fényt pedig az OTDR egység gyűjti össze.
Egy lézer kinézhet egy átlagos fényforrásnak, de távol áll attól. A lézerfény kollimált, koherens és polarizált – három tulajdonság teszi lehetővé a fázis-OTDR-t és a FOTAS-t.
Minden lézersugár párhuzamos és egyirányú. Ugyanabba az irányba haladnak keresztezés nélkül, így szinte semmilyen energiaveszteség nem történik a célhely felé vezető úton.
A divergencia továbbra is fennáll, de elenyésző egy izzóhoz vagy LED-hez képest – pontosan ez teszi lehetővé a nagy érzékelési távolságokat.
A lézerben lévő fotonok azonos fázissal, irányral és polarizációval rendelkeznek. A „fázis” szó a görög „megjelenés” szóból származik, tehát a fáziskülönbség azt jelenti, hogy az egyik hullám a másik előtt vagy mögött fut.
Az egyenlő fázis koncentrálja az energiát – mintha sok gyenge kalapácsütést egyesítenénk egyetlen hatékony hullámmá. A fázisegyenlőség teszi lehetővé a Phase-OTDR és a FOTAS működését.
A polarizáció azt jelenti, hogy egy hullám oszcillációinak meghatározott iránya van a terjedéséhez képest. Az elektromágneses hullámok olyan transzverzális hullámok, amelyek elektromos és mágneses mezői merőlegesen oszcillálnak a terjedési irányra.
A polarizáció iránya az elektromos mezővel párhuzamos. Egy ismerős mindennapi példa erre a 3D-s szemüveg, ahol a fej forgatása megváltoztatja az érzékelt fényerőt.
A lézerek az indukált emisszió elvén működnek. Az atomok kvantált energiaszintekkel rendelkeznek elektronjaik számára – a szintek diszkrét értékeken léteznek. Az elektronok általában alacsonyabb szinteken maradnak, de amikor energiát nyelnek el, magasabbak felé mozognak.
Mivel a magasabb energiaszintek energetikailag nem stabilak, az elektronok hajlamosak kibocsátani ezt a plusz energiát, és visszaesni. Ez legtöbbször spontán történik, ezt spontán emissziónak nevezzük.
Lézerben ezt az emissziót úgy szabályozzák, hogy az emissziók ehelyett gerjesztettek legyenek. Amikor egy fotont egy már gerjesztett elektron elnyel, az elektron két azonos fotont bocsát ki. Ezeket a fotonokat más elektronok nyelik el, amelyek sokkal többet bocsátanak ki – ez a lézer alapvető működési elve.
Az elosztott akusztikus érzékelés (DAS) egy olyan technológia, amely akusztikus jeleket érzékel. Az anyagokon áthaladó erő nyomáseltolódásokat okoz az áthaladó közegben – levegő, föld, víz stb. Ezeket az eltolódási jelenségeket akusztikus hullámoknak nevezzük, és a hanghullámok a leggyakoribb példáik.
Az egypontos érzékelők csak egy helyen érzékelik a jeleket, például egy tű hegyén. Az elosztott érzékelőknél ezzel szemben az érzékelő szerkezet folytonos. A FOTAS optikai kábeleket használ az elosztott akusztikus érzékeléshez: a kábelben terjedő fényhullámokat akusztikus hullámok befolyásolják, és az érintett fényt olyan eszközök érzékelik, mint az optikai időtartományú reflektometria (OTDR).
Az elosztott akusztikus érzékelés egy optoelektronikai termékekből álló rendszerre utal, amely valós idejű vezérlést és mérést végez a célzott határokon átnyúló optikai kábeleken keresztül.
A FOTAS technológia megértésének legalapvetőbb módja, ha elképzelünk valakit, aki egy futópadon sétál. Ahogy a szalag irányával ellentétesen mozog, hanghullámok terjednek körülötte. Valaki egy bizonyos távolságból valós idejű megfigyelés révén megértheti, hogy valaki a futópadon van – még anélkül is, hogy ugyanabban a helyiségben lenne.
A folyamat során az akusztikus jeleket a száloptikai kábel minden pontján mérik. A fix, meghatározott pontokon mérő érzékelőkkel ellentétben a DAS rendszer magát a kábelt használja érzékelőként. Más szóval, egy elosztott akusztikus érzékelő a száloptikai kábelt mikrofonná alakítja.
Az érzékelés csak ott történik, ahol fizikai érzékelőt helyeztek el.
Az érzékelő szerkezet folytonos a teljes telepített száloptikai útvonal mentén.
Az optikai időtartományú reflektometria egy mérési módszer, amelyet az optikai kábelek számos jellemzőjének jellemzésére használnak. Leginkább a kábel állapotának felmérésére és a problémák felkutatására használják: ha bármilyen átviteli probléma van a szálban, egy OTDR képes megtalálni azt.
A leggyakoribb felhasználási mód a szakadás helyének meghatározása. Az optikai kábelek nagyjából száz kilométeren keresztül képesek adatokat továbbítani az erősítés előtt, így minden pont kézi ellenőrzése gyakorlatilag lehetetlen lenne. Szükség van egy olyan eszközre, amely távolról vizsgálja a kábelt – ez az OTDR célja.
Az OTDR fényimpulzusokat küld a szálba, és méri a visszavert fény amplitúdóját. Az időkülönbségből kiszámítja a szál hosszát, az amplitúdóveszteségből pedig meghatározza az általános veszteségeket, a törési pontokat és a kábel mentén fellépő egyéb hatásokat.
A visszaszórt fény amplitúdója mindig csökken az útvonal mentén a szennyeződések és a szálon belüli fény-részecske kölcsönhatás miatt. Ebből a csökkenésből az OTDR egy veszteségi együtthatót vezet le – hasonlóan az elektromos áram ellenállásba ütközéséhez. Ez a működési elv feltárja, hogy a szál sérült-e, vagy bármilyen más veszteséget okozó hatásnak van-e kitéve.
Minél tovább halad a kábelen a mérés, annál gyengébb lesz a szórt amplitúdó. A készülék az időeltolódást is rögzíti, így a probléma helye azonosítható és diagnosztizálható.
A készülék tetején két csatlakozóport található: egy a többmódusú optikai kábelekhez és egy az egymódusú kábelekhez. Az érvényes mérésekhez a kábelt a megfelelő porthoz kell csatlakoztatni, mivel a különböző kábelek különböző hullámhosszakat használhatnak.
Miután a szálat csatlakoztatták, az OTDR egy lézerimpulzust küld a kábelbe, az impulzus halad és visszafelé szóródik, és a készülék megméri a visszaszórt fény jellemzőit.
Beszéljen a FOTAS mérnöki csapatával az érzékelési távolságról, a kábelválasztásról, az útvonaltervezésről, az érzékelési követelményekről és az integrációs architektúráról.